Napközis tábor Gyöngyösön!

A tábort az “IOSZIA”és a Gyöngyös,  vonzáskörzetében kialakult igény keltette életre, hogy a nyár folyamán a gyermekek kreatívan és tartalmasan töltsék idejüket, és sajátítsák el az angol nyelv, játékos informatika alapjait. A gyerekek sokkal fogékonyabbak a nyelvek játékos elsajátításában, mint a felnőttek.

A gyöngyösi és Gyöngyös környéki szülőknek is megnyugtató érzés, hogy gyermekük biztonságban van, hasznosan tölti a szabadidejét és kiválóan érzi magát, amíg ő dolgozik.
A gyerekek számára a tábor minden pillanata élményt jelent. Vidám játékok és feladatok segítségével fejlesztik szókincsüket, nyelvtudásukat, kézügyességüket, miközben remek a hangulat és nagyszerűen érzik magukat a társaikkal.

A táborban az angol nyelv játékos, vidám megismerése és elsajátítása kap fő szerepet. A napi 3 angol foglalkozás alatt sok angol nyelvű vetélkedő, játék, készségfejlesztő program van.
A szórakoztató tanulás mellett figyelembe vettük a gyermekek tudásszintjét és képességét is. Fontosnak tartjuk a gyermekek egyéb kompetenciájának a fejlesztését is. Az egy hét alatt az angol nyelvi tudás fejlesztésén túl kézügyességüket és kreativitásukat is fejlesztjük.

A táborban nagy tapasztalattal rendelkező szakképzett pedagógusok foglalkoztak a gyermekekkel.

A délelőtti élmény gazdag nyelvi foglalkozások mellett, délutánonként a sport veszi át a helyet. A gyöngyösi uszoda úszóoktatója fejleszti a gyermekek úszás tudását.
A kompetencia alapú oktatás és az esélyegyenlőség jegyében elindult a gyöngyös és vonzáskörzetébe tartozó gyermekek fejlesztése és gondozása egy jobb és szebb jövő érdekében!
Amire kiemelten figyelünk: Digitális írástudásDigitális esélyegyenlőségDigitális analfabetizmusNyelvi készség felmérés – Nyelvi készség fejlesztése – Nyelvvizsgáztatás Nyelvvizsga felkészítésTehetség gongozás, tehetség pontTanulópont -Felnőttképzés
Írta: Fülöp Henrik

Képzések, Felnőttképzés, OKJ képzés, Nyelvi képzés! “Gyöngyös”

Posted by Blog kalauz » Search Results » fulophenrik | Cikkeim,Felnöttképzés,Fülöp Henrik,Országos hírek,Villanyszerelő | szombat 26 június 2010 10:01

Válasszon egyet alábbi képzéseink közül, vagy látogasson el teljes kínálatunk megtekintéséért honlapunkra (www.ioszia.hu)

Tekintsd meg a linkeken keresztül a képzéslistát, így lehetőség nyílik, hogy kiválaszd a neked megfelelőt!Nincs iskolai végzettséghez kötve:
•    Gyártósori munkás
•    Szállodai szobaasszony
•    ECDL

8. általános/10. évfolyam:
•    Biztonsági őr
•    Óvodai dajka
•    Szociális gondozó és ápoló
•    Virágkötő
•    Bolti eladó
•    Hegesztő
•    Emeltszintű Office használata az irodában (programakkreditált képzés)

Középiskolai végzettséghez, érettségihez kötött képzések:
•    Tűzvédelmi előadó
•    Munkavédelmi technikus
•    Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó
o    Tb ügyintéző
o    Bérügyi ügyintéző
•    Pénzügyi-számviteli ügyintéző
•    Valutapénztáros és -ügyintéző
•    Közbeszerzési referens
•    Logisztikai ügyintéző
•    Személyügyi ügyintéző
•    Kisgyermekgondozó, -nevelő
•    Számítástechnikai szoftverüzemeltető
•    Számítógéprendszer-karbantartó

Előképzettséghez kötött:
•    Kereskedő, boltvezető
•    Mérlegképes könyvelő

Egyéb képzések:

Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Mérlegképes könyvelő
Bolti eladó + Kereskedő, Boltvezető
Munkavédelmi technikus
Számítógéprendszer karbantartó
Emelt Szintű Office használata az irodában
Közbeszerzési referens
Biztonsági őr
Óvodai Dajka
Vendéglátó eladó
Logisztikai ügyintéző
Valutapénztáros
Villanyszerelő
Hegesztő
Tűzvédelmi előadó
ECL vizsga és felkészítő
(120, 240 órás) angol, német
ECDL felkészítő és vizsga
(4 és 7 modulos)
BME vizsgára felkészítő tanfolyam
(angol, német)

•    Elsősegélynyújtó
•    Tűzvédelmi szakvizsga
•    Kisgépkezelő (fűkasza, fűnyírógép-kezelő)

public: Fülöp Henrik

Felnőttképzés – OKJ képzés felnőttképzési formában

Gyorsan, akár távoktatással, fejlesztheti cégét!Érdekli a pályaorientáció világa?  OKJ-s képzések, szakmai tanfolyamok HR témakörben. Jelentkezzen ma! Ingatlan, pénzügyi, kereskedelmi OKJ-s tanfolyamok indulnak. Akkreditált felnőttképzés képzések, tanfolyamok Szak- / felnőttképzés témakörben a Képzésinfon. Tradíció és Minőség a Felnőttképzésben. Felnőttképzés. A felnőttképzés egyre fontosabb téma a munkavállalók, munkáltatók számára. Develor – Felnőttképzés. Gyöngyösi diákok részére 5 % kedvezmény! Részletfizetés és egyéb kedvezmények! public: Fülöp Henrik -IOSZIA Kft X Felnőttképzés – OKJ képzés felnőttképzési formában X Felnőttképzés X tanfolyamok X felnőttképzés X oktatás X hírek. Válasszon széleskörű OKJ-s és nem OKJ-s tanfolyam X OKJ képzés felnőttképzés
következő oldal »