felnőttképzés (szakképzések, OKJ-s tanfolyamok) szakértőjeként kiemelkedőnek vélem

Az Észak- magyarországi régióban kiemelkedővé váló „IOSZIA” akkreditált felnőttképzési intézmény már kivívott országos elismeréssel is büszkélkedhet. Cikkem megírására a következők késztettek: Az általam nyomon követett regionális felsőoktatási rendszerek, valamint a felnőttképzés (szakképzések, OKJ-s tanfolyamok) szakértőjeként kiemelkedőnek vélem az „IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Kft-t, melynek élettörténetével már több ízben találkoztam regionális és országos szinten is . A képzés kínálat célirányos és tematikus kialakítása példaértékűvé válhat más oktató- és képzőintézetek, intézmények számára is. Megalapozott előszűrések, kalkulációk alapján határozzák meg az indítandó képzések körét az élethosszig tartó tanulás és a munkahelymegőrzés elősegítésével, figyelembe véve a régió és az ország gazdasági nehézségeinek szempontjait is. A felnőttképzés -jellegéből adódóan- továbblépési lehetőséget, rugalmas előrehaladást és korhatár nélküli képzésbe történő bekapcsolódást biztosít – akár munka mellett is. Az intézmény vezetője (Fülöp Henrik) kérésemre elmondta, hogy elsődleges céljaként mindenképpen a jövő generáció digitális írástudásának minél magasabb szintre történő fejlesztését és a digitális analfabetizmus csökkentését tartja. Továbbiakban megemlítette az elmúlt hónapban tett szakmai látogatását a Tokyói Egyetemen (University of Tokyo) is. Útja során olyan szintű digitális technológiákkal, digitális fejlettségi szinttel találkozott, amely látóképét, eddigi elképzeléseit gyökeresen megváltoztatta arról, hogy mely úton válhat a leggyorsabbá a digitális írástudás átadása a jövő generációjának. Cikkemet zárva elmondhatom, hogy az intézményvezető személyében olyan embert ismerhettem meg, akinek szakmai életútját a jövőben érdemes nyomon követni, valamint a projektjeire és iránymutatásaira is érdemes odafigyelni. Ha valakit cikkem megragadott, megtekintheti az intézményvezető blogát (), amely a magyar és angol nyelven megjelent szakmai publikációik mellett a szakmai körútjairól készült képek is tartalmazza. , digitális kultúrával

felnőttképzés (szakképzések, OKJ-s tanfolyamok) szakértőjeként kiemelkedőnek vélem

Posted by Blog kalauz » Search Results » fulophenrik | Cikkeim,digitális technológiákkal,Felnöttképzés,felsőoktatási rendszerek,Fülöp Henrik,kiemelkedővé váló,Országos hírek,publikációik | péntek 12 március 2010 16:06

Az Észak- magyarországi régióban kiemelkedővé váló „IOSZIA” akkreditált felnőttképzési intézmény már kivívott országos elismeréssel is büszkélkedhet. Cikkem megírására a következők késztettek: Az általam nyomon követett regionális felsőoktatási rendszerek, valamint a felnőttképzés (szakképzések, OKJ-s tanfolyamok) szakértőjeként kiemelkedőnek vélem az „IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Kft-t, melynek élettörténetével már több ízben találkoztam regionális és országos szinten is . A képzés kínálat célirányos és tematikus kialakítása példaértékűvé válhat más oktató- és képzőintézetek, intézmények számára is. Megalapozott előszűrések, kalkulációk alapján határozzák meg az indítandó képzések körét az élethosszig tartó tanulás és a munkahelymegőrzés elősegítésével, figyelembe véve a régió és az ország gazdasági nehézségeinek szempontjait is. A felnőttképzés -jellegéből adódóan- továbblépési lehetőséget, rugalmas előrehaladást és korhatár nélküli képzésbe történő bekapcsolódást biztosít – akár munka mellett is. Az intézmény vezetője (Fülöp Henrik) kérésemre elmondta, hogy elsődleges céljaként mindenképpen a jövő generáció digitális írástudásának minél magasabb szintre történő fejlesztését és a digitális analfabetizmus csökkentését tartja. Továbbiakban megemlítette az elmúlt hónapban tett szakmai látogatását a Tokyói Egyetemen (University of Tokyo) is. Útja során olyan szintű digitális technológiákkal, digitális fejlettségi szinttel találkozott, amely látóképét, eddigi elképzeléseit gyökeresen megváltoztatta arról, hogy mely úton válhat a leggyorsabbá a digitális írástudás átadása a jövő generációjának. Cikkemet zárva elmondhatom, hogy az intézményvezető személyében olyan embert ismerhettem meg, akinek szakmai életútját a jövőben érdemes nyomon követni, valamint a projektjeire és iránymutatásaira is érdemes odafigyelni. Ha valakit cikkem megragadott, megtekintheti az intézményvezető blogát (), amely a magyar és angol nyelven megjelent szakmai publikációik mellett a szakmai körútjairól készült képek is tartalmazza. , digitális kultúrával

Infotársadalom és oktatás

Posted by Blog kalauz » Search Results » fulophenrik | Cikkeim,Felnöttképzés,Fülöp Henrik,infokommunikációs társadalom,IT-társadalmak,NJSZT,Országos hírek,TITAN,világháló,világháló | hétfő 14 december 2009 15:09

Az infokommunikációs társadalom megteremtéséhez vezető út magas szintű informatikai oktatással van kikövezve. A mindennapi feladatok elvégzése, az inter- és extraregionális kapcsolatok kialakítása és ápolása megoldhatatlan az életünket egyre jobban átszövő világháló nélkül.A magas szintű technika rendelkezésünkre áll, de ez önmagában kevés a sikerhez. A tárgyi eszközöket alkalmazni tudó felhasználók nélkül mindezek megmaradnának a lehetőségek szintjén. A megszerzett tudás sem ér semmit, ha nincsenek olyan komplex ötletek, intézkedési tervek, melyek összefogják, koordinálják a munkát. Hazánkban ötletekben, elképzelésekben nincs hiány. Még a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására is vannak konkrét programok. De tudjuk jól, hogy a legjobb programok is csak annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük. Az IT társadalmak új fejlesztési stratégiákat követelnek. Ha ezt nem látjuk be, nem próbáljuk megvalósítani a „papíron” meglévő projekteket, akkor egyre nőni fog a szakadék köztünk, és a fejlődés mellett szavazók között. Emlékezzünk például a TITAN programra. Öt párti megegyezés, jövőbemutató tervek felvázolása, aztán mikor konkrétan tenni kéne valamit, hirtelen mintha láthatatlan falba ütköznénk, vagy ólomsúlyokat akasztottak volna a lábainkra.
Szerencsére azonban vannak pozitív példák is. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság nemcsak az ECDL minél szélesebb körben való terjesztésében vállal nagy munkát, hanem időről időre megrendezi a Digitális Esélyegyenlőség Konferenciát, amelyen a szakma neves képviselői tájékoztatják az érdeklődőket arról, hogy hol tartunk most, min kellene sürgősen változtatnunk, ha nem szeretnénk még nagyobb hátrányba kerülni.
Felgyorsult világunkban felértékelődik az informatikai képzéssel , a digitális írástudás oktatásávalfoglalkozó iskolák, felnőttképzési intézetek felelőssége is. Hiszen első sorban rajtuk múlik, hogy milyen szinten sajátítják el a digitális írástudást a hallgatók. Megfelelően képzett szakemberek nélkül nem lehet semmilyen tervet megvalósítani. Ez tehát az érem egyik oldala. A másik már a magas szintű politikát jellemzi. Vannak-e jó programok, meg tudják-e teremteni azt az összefogást, mely nélkül eleve halálra vannak ítélve a legjobb kezdeményezések is.
Csak egy út áll előttünk: igent kell mondanunk a fejlődésre, igent kell mondanunk az életünket minden szinten átszövő változásokra, komplex, előremutató programokat kell készítenünk, és végül, de nem utolsó sorban mindent el kell követnünk, hogy a magas szintű digitális kultúrát minél többen magukénak mondhassák.

Fülöp Henrik

„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

felnőttképzés

Esélyegyenlőség

Olcsó OKJ tanfolyamok

Sikeres rajt

Posted by Blog kalauz » Search Results » fulophenrik | Cikkeim,Felnöttképzés,Fülöp Henrik,Országos hírek | hétfő 23 november 2009 17:21

A digitális írástudás, az informatika elsajátítása ott kezdődik, hogy leülünk egy számítógép elé, és elindítjuk rajta azokat a programokat, melyekkel meg szeretnénk ismerkedni. Ehhez azonban szükséges egy operációs rendszer is. Most a legújabb, melyet nagy várakozás előzött meg, a Windows 7, az elemzők szerint sokkal jobban rajtolt, mint annak idején a Vista. Ez nemcsak a külföldi eladásokra vonatkozik, hanem a hazai értékesítésekre is. Az első napokban közel ezer dobozos operációs rendszer fogyott a boltokban, a Budapest Game Shown ezernél is több diák vitte haza a programot a Tisztaszoftver program keretében. Drajkó László szerint örvendetes ez a tendencia, és bízik benne, hogy a 2010-es évben minél több komplett számítógépet adnak el ezzel az operációs rendszerrel. Szükség is van egy valóban jó, megbízható új operációs rendszerre, hiszen a hamarosan „nyugdíjba vonuló” XP helyét kell elfoglalnia, melyet jelenleg a felhasználók 85%-a használ.

Fülöp Henrik

„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

felnőttképzés

Esélyegyenlőség

Olcsó OKJ tanfolyamok

« Előző oldalKövetkező oldal »