3.DE Konferencia – Piros Márta: Netszeregy – 3 nap alatt az Internet körül

írta Henrik | NJSZT | szerda 2 december 2009 11:13

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő program, – melynek elindítója Alföldi István – két konkrétan megvalósult tanfolyamának tanulságait foglalta össze előadásában Piros Márta.

Kísérleti jelleggel az egyik képzést hétköznap, a másikat pedig a hétvégi napokon tartották. Az összkép pozitív, mindenki sikeres vizsgát tett. Tény, hogy a részvevők több mint 70%-a munkanélküli és alkalmazott, tehát az a réteg, amelyiket eleve meg szerettek volna szólítani a program készítői. A diákok viszonylag kevesen voltak, de ez nem lehet meglepetés, hiszen ők más forrásokból tanulják az informatikát, az ő nemzedékük mintegy beleszületett a számítógépek világába. Fontos megállapítani, hogy a visszajelzések alapján maga a tananyag, a rendszer is jól vizsgázott, összetétele, formája jó, közérthető. Pontosan a megcélzott célcsoport igényeinek megfelelő, könnyebbé teszi a számítógép megismerését, és használatát. Javaslatként, fejlesztésként fogalmazódott meg, hogy külön kellene venni a teljesen kezdőket, akik most ülnek először számítógép elé, és azokat, akik már túl vannak az alapismereteken, és a konkrét programok használatát szeretnék minél előbb elsajátítani.

Az összefoglalót Fülöp Henrik, a NJSZT Gyöngyös Városi Szervezetének elnöke, az IOSZIA Felnőttképzési Intézet vezetője készítette
Digitális Esélyegyenlőség cikksorozat

Fülöp Henrik

„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

felnőttképzés

Esélyegyenlőség

Olcsó OKJ tanfolyamok

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.